2017. augusztus 4., péntek

Nyári pörgés Budapesten

Úgy tűnik, a várossal kapcsolatos fejleményekben nyáron nincs uborkaszezon, legalábbis a jelek nem azt mutatják. Kisebb hírcsokor az elmúlt hetekből.

Elkezdődött a Kerepesi út felújítása

A Budapest Közút elkezdte a Kerepesi út Örs vezér tere és Albertirsai út közötti részének felújítását. Az út állapota már igencsak indokolta ezt. Amit viszont nem tudunk, hogy mi várható a felújítás végén: az eredetihez hasonlóan 2x2 sáv, vagy esetleg a kerékpárosokra is gondoltak a tervezéskor.



Megújulhat a Kammermayer tér és a környező utcák

Az V. kerületi önkormányzat a Városház utca - tegyük hozzá, kritikán aluli műszaki tartalommal és minőségben való - felújítása után nekikezd a Belváros egyik utolsó elhanyagolt gyöngyszeme, a Kammermayer tér és környéke ráncfelvarrásának. A látványterv alapján a parkolóhelyek nagyobb része is eltűnik, a jelenlegi 18-ból 7 marad meg. Tüzetesebben megvizsgálva a képet, bízhatunk abban is, hogy a Gerlóczy utca a felújítás után kerékpárral két irányban lesz használható. A munkák augusztus 7-étől indulnak. A környék - a városháza és a megyeháza patinás épületei közé szorítva - igazán megérdemli a törődést, de az idei év végéig tervezett utcafelújítások mellett még legalább két évig a környékbeli - Szervita térhez kötődő - építkezések fogják megnehezíteni a környéken lakók vagy idelátogatók életét.

Forrás: blvf.hu



Az MNB-közeli Váci úti ingatlanfejlesztés nem tűnik lufinak

Egyre kézzelfoghatóbb az MNB-hez köthető Optima ingatlanfejlesztése a Váci út mellett, a Rákos-pataknál. A kerületi tervtanács ülése után telekalakítási és egyéb ügyek vannak folyamatban, de már látszik, hogy a projekt nem lesz kicsi: várhatóan 4500 parkolóhely létesül, tehát jelentősen megterheli majd a város közúthálózatát. A metró közelsége kissé oldja a gépjárműhasználat iránti igényt, de ahol van elég parkolóhely, azt általában ki is használják. Az egy korábbi posztban bemutatott helyzet a kontroll, illetve koncepció nélküli ingatlanberuházásokkal tehát tovább fokozódik Budapesten.
A lenti, a tervező Vikár és Lukács építészstúdió honlapjáról elcsípett látványterv alapján a beépítést a Rákos-patak partjának parkosításával és gyaloghíd-cunamival kompenzálná a tulajdonos.

Forrás: lukacsesvikar.hu



Mégis megvalósulhat a Bosnyák téri pláza?

A héten megjelent egy cikk a WeLoveBudapest portálon arról, hogy várhatóan mégis megvalósulhat a Mundo nevű pláza a Bosnyák téren. Ezzel ellentétes tartalmú hírek után - a legutóbbi testületi ülésen Karácsony Gergely polgármester arról számolt be, hogy nem sikerült dűlőre jutniuk a fejlesztési területet a lengyel tulajdonostól (ECHO) megvásárolni kívánó vevővel - úgy tűnik, hogy mégsem adja el az ECHO a a telket, és elindította a projekttel kapcsolatos kommunikációt ezen a honlapon. Az sajnos sok más beruházóhoz hasonlóan nem sok jót vetít előre, hogy az egyik fő előnyként a "stresszmentes parkolást" emeli ki - némileg jogosan, hiszen jelenleg sem metró, sem gyorsvillamos kialakítása nincs kilátásban jelenleg a város e pontja felé. Ismét tehát abba a csapdába kerülhet az érintett városrész, hogy a fejlesztés ugyan rendezi a környéket, de egyúttal túlságosan meg is terheli a mostanihoz képest, és összességében nem lesz jobb az élhetőség a mostanihoz képest, ha minden környező utcában áll majd a dugó.

Forrás: mundocenter.hu



Tervpályázat a budai Duna-partról

A pesti után a budai Duna-part megújulásáról is pályázatot írt ki a főváros, de itt egy kicsit másról van szó, mint a másik oldalon. Az alsó rakpart közúti szerepéhez ugyanis egyáltalán nem nyúlnának, viszont a felső rakparton, illetve az ehhez kapcsolódó tereken (pl. Bem tér, Komjádi uszoda előtere, Műegyetem előtti tér) van esély arra, hogy ne csak átközlekedésre legyenek alkalmasak ezek a helyek. A tervpályázati kiírásban előirányozzák például, hogy a Bem téren a most a teret kettévágó útpálya a Külügyminisztérium elé kerüljön át, hogy váljon folytonossá és a gyalogosoktól függetlenné a rakparton végigfutó kerékpáros útvonal, hogy a Műegyetem előtt P+R parkoló helyett gyalogosbarát köztér jöjjön létre - vagy hogy hosszabbítsák meg a Szépvölgyi utat a Duna-partig (ez utóbbi kakukktojás, mivel kérdéses, hogyan segíti a Duna-parti sáv használhatóságát).

A város jelenlegi hozzáállása mellett, gondolva a metrófelújításra vagy a különböző, befektetők vagy éppen a kormány által diktált fejlesztésekre üdítő kivétel, hogy ilyen irányba is képes mozdulni a városvezetés. Azt már csak remélni tudjuk, hogy értékelhető pályázatok érkeznek be és valamikor forrás is akad a kívánt célok megvalósítására. De hogy a Dunával kapcsolatban megmozdult valami, arra sok jel utal: többek között az idei nyár Szabihíd "fesztiválja" vagy a szeptemberben a főváros által a Budapest Urban Games részeként szervezett Duna-átúszás is. (Ami olyan népszerűnek bizonyult, hogy extra gyorsasággal beteltek a helyek.)


Nincsenek megjegyzések: