2017. január 12., csütörtök

Gumigyárból sportközpont?

2016 végén kormányhatározat-dömpingnek lehettünk tanúi: az egyik év végi Közlöny sorai között bújt meg egy figyelemre méltó határozat. E szerint az állam maximum 500 millió forintért felvásárolja az egykori Michelin (illetve más neveken 1893 óta a Kerepesi úton működő) gumigyár telkét, hogy azt a 2019-es Maccabi Játékok helyszíneként hasznosítsa.

A határozat további 2,3 milliárd forintot ítél oda a "hasznosításra alkalmatlan felépítmények vagy építmények bontási munkálataihoz", illetve 308 millió forintot "az ingatlanok kármentesítéséhez".

A gyár 1893-ban. Forrás: Budapest képarchívum, FSZEK.

A döntés jól illeszkedik a mostani trendbe, ahol a kormány, tekintet nélkül városfejlesztési dokumentumokra, elvekre szemel ki területeket sport- vagy egyéb, magasabb rendűnek tekintett célokra. Ezúttal szerencsére nem zöldterületre esett a választás (mint a Dagály Úszóaréna vagy a Kispesti Utánpótlás Centrum esetében), hanem egy igazi rozsdazónára. Városrehabilitációs értelemben az ilyen területek hasznosítását, funkcióváltását általában pozitív hatásúnak tekintik, hiszen egy könnyen megközelíthető területen van lehetőség a városi szövet oldására, új funkciók megjelenítésére.

Éppen ezért viszont óriási a felelősség abban, hogy mi történik pontosan a területtel. Ennek eldöntéséhez pedig mindenek előtt időre van szükség, ám a kiszemelt hasznosítás időzítése miatt - 2019 nyara - ennek igencsak szűkében vagyunk.



De nézzük meg, hogy mi is ez a terület pontosan. A kormányhatározat a 38821/1, 38831, 38830/2 helyrajzi számú telkeket említi, ami a gyár területe a FŐTAXI telephely nélkül, így, ahogy a rajzon látszik. Ezen a helyen 1893 óta volt gumigyártás, egészen 2014-ig. Kezdetben Ruggyantaárugyár, majd Taurus, végül Michelin néven működött a cég.

A telephely a Kerepesi út felől. Jobb oldalt a FŐTAXI székháza. Forrás: Google Street View

A telek néhány parkoló-rakodó terület kivételével gyakorlatilag teljesen be van építve az egykori üzem épületeivel. Északról a Kerepesi út, keletről a Keleti pályaudvar vasúti sínjei, nyugatról a Kerepesi temető, délről pedig egy beépítetlen telek határolja. Jelenleg egyik épület sem áll semmilyen szintű védelem alatt.

A korábban még működő gyár a vasút felől. A háttérben még az Ügető látszik az Arena Plaza helyett. Forrás: figyelo.hu

Vajon mi számít értékesnek és mi hasznosításra alkalmatlannak a gyár épületei közül? Mi a cél a 2019-es rendezvény után? Csak ideiglenes építmények lesznek itt? Mire alkalmas a terület? Megannyi kérdés. Ennek egy részére választ ad az emg2019.hu weboldal, azon belül pl. ez a cikk. Amely szerint a telek a Zsidó Sport- és Kulturális Központ helyszíne lesz, amelynek "kóser konyhája a Játékokat követően is alkalmas lesz a zsidó gasztronómiát kedvelők ellátására". Ez mind szép és jó, de mindezt teljesen titokban kell előkészíteni? Biztos, hogy az szolgálja a várost, ha az állam tetszőleges szervezeteknek területet vásárol, és velük megegyezve hajt végre ott fejlesztéseket?

Egy másik hír szerint "Deutsch Tamás leszögezte, hogy a Játékok megvalósításhoz sportinfrastrukturális fejlesztésekre van szükség. Az új sportpark kormányzati beruházás része lesz, melynek célja, hogy létrehozzanak egy logisztikai és sport központot, vagyis a Játékok első számú helyszínét".

Ugyanezen a honlapon található egy térkép is (a fentihez képest 90°-kal jobbra fordítva nézendő). E szerint a rendezvény területe egészen a Salgótarjáni utcáig nyúlik majd, és az MTK stadion, illetve közvetlen környezete is hozzátartozik majd. (A kormányhatározatban nincs szó a Salgótarjáni utca felé eső telekről, de lehetséges, hogy az már most is állami tulajdonban van.) Az viszont látszik, hogy nem sok minden maradna a mostani épületekből.



Vajon gondoltak-e a tervezők a terület értékeire? Értelmezték-e tágabb kontextusban a környéket? Jelenleg ugyanis ez egy teljesen zárt és ismeretlen hely, ami csak az egykor itt dolgozók számára jelenthet valamit (illetve egyfajta díszletként a Keletibe érkező utasoknak lehet még ismerős). Nem csoda, hiszen csak a Kerepesi út felől van arca, más irányokból gyakorlatilag megközelíthetetlen.

Egy jól működő városban társadalmi, de minimum szakmai vita előzi meg egy terület funkcióváltását, különösen, ha az az adófizetők pénzéből történik. Nálunk inkább az a módi, hogy különböző lobbicsoportok parciális érdekek mentén meggyőzik a kormányt, szerezzen nekik forrást és területet erre és erre a célra. Holott jelen esetben például az állami tulajdonba vétel óriási lehetőség lenne arra, hogy ezt az ipari területet rehabilitáció után visszahelyezzük a város vérkeringésébe, átjárhatóbbá váljon a környék és nőjön a terület biológiai intenzitása. Ez lehet az első lépés abba az irányba is, hogy a vasúti, ipari területek általi szétdaraboltság oldódjon, és létrejöhessen egy zöldfolyosó a Városliget és a Népliget között. Egy zárt sportközpont ezt kevéssé teszi lehetővé - de talán még van esély arra, hogy kicsit nagyvonalúbb és előrelátóbb legyen a központ kialakítása. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.


Nincsenek megjegyzések: