2014. január 21., kedd

London arcai: nyüzsgés és nyugalom egymás mellett

Az év első hónapjában két napot Londonban töltöttem és ezúttal ennek a metropolisnak próbáltam feltárni a titkait.

A Regent's Canal London térképén. Forrás: tribesports.com

Kedvenceim a zöldfolyosók, így az első lehetséges alkalommal meg is kerestem a Regent's Canalt - ami Jubilee Greenway néven is ismert - és gyakorlatilag északról megkerüli az egész városközpontot. Végiggyalogoltam jól a középső szakasza mellett nyugati irányban, Islingtontól Camdenig. Pontosabban néha felette, mert épp itt van a 900m hosszú Islington Tunnel, ahol a csatorna és rajta a hajók a föld alá bújnak. A gyalog és biciklivel haladóknak itt a város szövetén kell áthatolniuk, hogy később visszatérjenek a csatorna mellé.

A Regent's Canal (ez nem az Islington Tunnel). További képek Londonról itt.

A Regent's Canal egy külön világ. A folyton dübörgő és zsúfolt utcákhoz képest angyali nyugalom, lakóhajók, házak, irodák, kertek, zsilipek, kenusok, biciklisek, majd Camdennél közvetlenül a parton az ázsiai hangulatú piac. A csatorna egyébként 1812 és 1820 között épült, és kezdetben ugyanúgy szenet szállítottak rajta főleg, mint a hálózat többi elemén Angliában. A XIX. század második felében számos próbálkozás volt arra, hogy vasútvonallá alakítsák, de végül mindegyik sikertelenül végződött. 1927-ben a Grand Union Canal Carrying Co. vette át az üzemeltetést, és 1941-re meghússzorozta a szállított áruk mennyiségét a csatornán. 1948-ban államosították, és a 60-as évekre az áruszállítás szinte teljesen eltűnt. Később egyre népszerűbb lett sétahajózási céllal, a 2005-ös londoni robbantások óta pedig felkapott kerékpáros útvonal - annak ellenére, hogy a keskeny, egykori hajóvontató járdán a bicikliseknek a gyalogosokkal is meg kell osztozniuk.

A camdeni piac

Camden és főleg az ott található piac - bár gondolom sokaknak nem ismeretlen - újabb példa arra, hogyan él egy külön város a városban. Vasútvonalak közé-alá bezsúfolva, három-négy szinten, dantei labirintusok között rejtőző póló-, kínaikaja-, ezotéria- és egyéb árusokkal.. Még magyar lángosos is van. A legszuggesztívebb nekem az volt, ahogy az egyik ilyen árus-sikátorból felnézve egy tehervonatot láttam elhaladni kínai feliratú konténerekkel. Összeállt a kép.

Épületbelső a Barbican Centre-ben. Kívülről barátságtalanabb.

Egy jelenleg Londonban tanuló ismerősömmel felfedeztük Clerkenwell városrészt is, ahol többek között már nem létező temető, fürdő, apácazárda nyomait kutattuk, felfedeztük London legrégebbi templomát, egyik létező apátságát és a Barbican Centre brutalista tömbjét.

Mindezekről bővebben a bejegyzéshez kapcsolódó galériában.


És ha Párizsban nem maradhatott ki a Défense, akkor Londonban sem a Canary Wharf. Ha össze akarom hasonlítani a kettőt: a Canary Wharfban több a víz (naná), viszont kevesebb a zöld. Javára szól, hogy barnamezős beruházás, hiszen egykori kikötői dokkok helyén épült, elsősorban tömegközlekedéssel van kiszolgálva és sokkal jobban integrálódik a városba, mint a Défense. A hangulata viszont sokkal manhattanesebb és nem túlságosan barátságos. Megdöbbentő, hogy például az eredeti dokkokból semmi nem maradt meg. Az meg különösen sokkoló, hogy a Docklands Light Railway (metrószerűség) itteni állomásáról kizárólag egy plázán át lehet a külvilágot megközelíteni. Egyébként a DLR magasvasútként járja körbe a környéket, ami elég nagy fless. Főleg, amikor bekanyarodik a Canary Wharf felé, miután kb. tíz emelet magasságba emelkedik a talajszinttől (itt megfigyelhető 10:03-tól). Alább épp az látható, ahogy egy irodaházból kibukkanva áthalad a víz felett, majd ismét eltűnik.


Ha már a közlekedési eszközöknél tartunk, teszteltem az Overgroundot is. Semmi különös, olyan, mint Berlinben az S-Bahn vagy hasonló analógiák. Látszik, hogy fejlődőképes a londoni közlekedésszervezés, szükség is van rá (egyébként most a fél város az azt kelet-nyugati irányban 2017-től átszelő, az Overgroundhoz hasonló Crossrail építkezései miatt van feltúrva - érdemes ránézni a honlapjára, elég informatív). Az Overground amúgy nagyjából 10 percenként jár, ezért aztán eléggé meglepődtem, hogy simán besorolnak tehervonatokat két szerelvény közé. Nekem erről nincs felvételem, de például ezen a videón 1:25-nél látható, ahogy elhúz egy tehervonat. Egy metróállomás-szerű helyen álldogálva azért ez kissé fura élmény.


A szórásból a londoni kerékpározás se maradhatott ki: jó volt látni a csúcsidőben előbukkanó tömegeket az utcákon. Nem koppenhágai tömegek, de azért jól látható mennyiség két keréken. Alant például a paddingtoni pályaudvar egy hétköznap reggel. Amint látható, a vonaton az összecsukható bicikli a divat.






2014. január 8., szerda

Városrehabilitáció mint politikai marketing

A választások közeledtével egyre többször merül fel az egyszeri városbloggerben a kérdés, hogy x beruházásról való értekezés kapcsán, amennyiben annak politikai marketing céljai (is) vannak, mennyire legitimálom a fennálló kormányzatot. És a dolog persze nem fekete-fehér.

A városrehabilitációt, legalábbis annak bizonyos típusait ugyanis szerte a világon előszeretettel használják politikusok a választások közeledtével. Nem csoda, hiszen látványos, eladható és a városlakókban azt az érzést kelthetik, hogy döntéshozói törődnek vele. Probléma leginkább azzal van, mikor egy projektnek szinte teljesen populista indokai vannak.

Most épp az Egy nap a városban blogon alakult ki polémia egy olvasói levél kapcsán, amely azt rótta fel a blog szerzőjének, hogy nem elég kritikus a beruházásokkal kapcsolatban. Aki azt válaszolta, hogy olvasható elég kritika a médiában, ő próbálja a szép dolgokat kiemelni.

Az olyan átlátszó populista túlkapásokat, mint a Váci utca vagy a Batthyány tér igénytelen újraburkolása, az újságírók/bloggerek is kiszúrják, ez a dolguk. De vannak sokkal forróbb témák is: ilyen a Kossuth tér többek között. Abban viszonylagos egyetértés van, hogy a tér felújítására szükség volt: az ország fő intézménye előtti tér parkolóként való használata és a lepusztult állapot beavatkozásért kiáltott. Vitás kérdések a projekt költségigénye, a koncepció (különösen a szobrok) és az alkalmazott módszerek (fák engedély nélküli kivágása) körül vannak. És ez akkor teszi különösen nehézzé a mérlegelést, amikor szakmai szinten tárgyalják pl. a Tisza István-szobor megalkotásának részleteit, hogy ilyen gipszmodell meg olyan tervezés - amikor már nem merül fel, hogy mit keres ez a szobor a téren, mert nem ez a kérdés, hanem hogy szobrászatilag milyen kihívás ez.

Tisza István. Forrás: budapestcity.org

Holott ez még a könnyebbik eset, mert aki nem ért egyet ennek a szobornak a felállításával, az ignorálja a dolgot (bár a felállítása után ez nehezebb lesz). Nagyobb dilemma merül fel a Kossuth tér felújítása után tervezett forgalmi renddel kapcsolatban: e szerint az autók ki lesznek tiltva, a teret a gyalogos és kerékpáros forgalom uralhatja. Ami a város életminősége, emberbarát közlekedésszervezése szempontjából a lehető legjobb hír (eltekintve attól, hogy nem árt, ha egy hasonlóan gyalogosbarát utcahálózat is kapcsolódik a helyszínhez). És elviekben persze szét lehet választani az autoriter, múltba révedő, Tisza-szobrokat vizionáló politikai döntéseket és a haladó városépítészeti koncepciót (ami azonban szintén felülről jövő döntés), de azért ez a legtöbb ember szemében egy projekt. Nehéz ügy.

Fővám tér. Forrás: budapest.hu

Ugyanilyen dilemma a 4-es metró. Amit egyébként nehéz a jelenlegi kormányra kenni, hiszen 2000-ben konkrétan meghiúsítani akarták az egyébként sok sebből vérző tervet. Most azonban az maradt rájuk feladatul, hogy befejezzék. A metró politikai oldalaktól függetlenül drága, a koncepció elavult, és a fejlesztés sokkal értelmesebb beruházások elől szívta el a pénzt, de a politika ragaszkodott hozzá. Egyetlen pozitív oldala van: az állomások építészeti minősége és újszerűsége. A tíz állomás ugyanis az illeszkedési problematikát áthidalva (hiszen a felszínről nem látszik, vagy csak kis szeletei) az új építészeti beruházásokban nem bővelkedő budapesti városközpontban hoz létre tíz abszolút színvonalas építészeti alkotást, amiről kell és érdemes is beszélni. Ismerve a hazai közízlést, nem lesz túl nagy egyetértés ennek méltatásában, de a hazai vizuális kultúra egyik jelentős állomása lesz a metró (elvileg) tavaszi elindulása. És itt ismét nehéz lesz elválasztani a kampányízű átadás hamis pátoszát a hibás koncepciótól és az építészek (illetve a beruházáson dolgozó más szakemberek) világszínvonalú teljesítményétől...