2013. január 16., szerda

Angolságok

Hosszú szünet után egy nem budapesti témájú poszt következik, ennek (és a szünetnek) pedig az az oka, hogy ideiglenesen külhonban tartózkodok, Anglia egy Truro nevű kisvárosában. A bejegyzés arról szól, hogy urbanista szemmel milyen ez a város. Nekem azért is új, mert nem laktam még ilyen kicsi városban (20-30 ezer lakosa van), ami azért annyira mégsem tűnik kicsinek, mert Cornwall megye központja lévén elég sok embert vonz minden nap. Nyáron meg különösen, bár ezt még nem volt alkalmam megtapasztalni.


A városnak érdekesek a földrajzi adottságai: két (három) folyó folyik itt össze, bár nem olyan látványosan, hiszen egy részüket a föld alá temették (a folyók neve: Kenwyn, Allen, Tinney). Völgyeik viszont nagyon mélyek, ezt legjobban az ezeket két hatalmas viadukttal keresztező London-Penzance vasútvonal érzékelteti (fent). És persze a meredek utcák. A folyók összefolyásánál a völgy kiszélesedik és már a tölcsértorkolat részét képezi, ami azt jelenti, hogy dagály idején a városközpontig feljön a tenger. Apálykor viszont a hatalmas iszapmező közepén folydogál csak a folyó.

Korábban szinte a főtérig terjedt a folyóra települt kikötő, de a 60-as években a folyó belváros felőli részét befedték, most egy nagy gyalogos tér található itt (ld. kép).


Ami nagyon sajátos az utcaszerkezetben, azok a hátsó utcák. Valószínűleg a beépítés és az alaprajzok jellege miatt (sorházas beépítés, keskeny lépcsőházak) és mivel a házak udvara az utcáról közvetlenül nem érhetők el, a legtöbb helyen a házak kiszolgálására hátul is fut egy utca, vagy ösvény, ami általában nincs leaszfaltozva, ezért szinte egy erdélyi faluban érzi magát az ember. Azon a környéken, ahol lakok, ezek egész labirintust alkotnak, és különösen éjszaka kalandos a bejárásuk, ugyanis itt semmilyen világítás nincs (ezt értékelem, mert az ablakom is egy ilyenre néz, és így nincs semmilyen zavaró fény). Alább egy rövid videó egy ilyen hátsó utcával.


Folytatása következik..


Nincsenek megjegyzések: