2012. június 25., hétfő

Hogyan legyen a belvárosban kertünk 3.

A történet folytatásaként, elfogyasztottunk még vagy 6 kivitelezőt, mire találtunk egyet, aki az adott költségkeretből farag nekünk egy kertet. Ehhez persze kellett az is, hogy lealkudjuk a burkolatok árait a gyártónál némi kapcsolati tőke és a felújítás intenzív promóciója ígéretével - meg az is, hogy a kivitelező és mások javaslataiból tanulva praktikus, de nem túl drága megoldásokat találjunk.

A végső változat ugyanis a meglévő betonburkolatra helyezett burkolat és emelt ágyások lettek, az ágyásokból külön vízelvezető drénekkel.

Ami nem várt módon a legnagyobb indulatokat kiváltotta, az az ágyások és a fal közötti rész: mikor már a kivitelezés elején kiderült, hogy ez csak 40 cm lesz, többen szóvá tették, hogy hogyan fognak ott ezután eljárni, ha pl. esik az eső, hogyan fognak költözködni (?), stb. A kompromisszum végül az lett, hogy 60 cm-t hagyunk meg, illetve egy lakásnál, ahol gyakran szoktak szomszédolni az ablakon keresztül trécselve, kicsit szélesebben.


2012. június 2., szombat

Várnegyedi felújítások update

A várnegyedi utcafelújítások ügyében próbáltam új információkat szerezni. Ehhez újból ellátogattam a helyszínre, valamint az egyik kerületi képviselő, Váradiné Naszályi Márta is a segítségemre volt. Mostani állás szerint csak az Országház utcában lesz az úttesthez képest emelt szintű járda, a többi helyen egy szintbe lesz hozva minden, és azokban az utcákban a járda is kockakő lesz. Azért ez így már sokkal jobban hangzik - főleg a Tárnok utcában lesz látványos a változás, így talán a turistacsoportok is lemerészkednek majd az útra, és nem a szélein fognak szorongani.